2014. március 29., szombat

Bakonyszűcs kálvária


http://szalezianum.hu/adatbazisok?kid=10  : (weboldal megszűnt!)

Alapítva: 1873
Átépítés: 1933

A 14 stációt és a kápolnát 1873-ban építették, majd 1930-ban újították fel. A kálvária következő újjáépítésére 2002-ben került sor.
Az 1874-ben épített kálvária stációk és a kápolna alkotóit nem ismerjük, valószínűleg helyi mesteremberek lehettek, ahogyan maguk végezték az 1930. évi felújítás munkálatait is. A 2002. évi újjáépítés alkalmával  a stációképeket Marton V., Mészáros P., Novontyil J., Holczinger A., Noviczki K., Szegedi F., Vörös Á., Epinger Zs., Tóth L., Bányai E., Váradi K., Kemény Gy., és Magyar i. készítette.

Újlaki József a kálvária építését támogató helyi plébános maga is német nemzetiségi származású volt. Szűcsre kerülése előtt Pápán szolgált, innen hozhatta a kálvária építésének ötletét, a kápolna tervét (amely a pápai kicsinyített mása). Az építéshez a szükséges anyagokat az Esterházy család biztosította. Az 1930-as felújítás kezdeményezője Maár János helyi plébános volt, az építés költségeit a falu lakóinak önkéntesen felajánlott adományaikból (amely közel 3000 pengő volt) fedezték, a fizikai munkát is maguk végezték. A 2002. évi újjáépítés kezdeményezője Bakonyszűcs Község Önkormányzata volt. A renoválás anyagi fedezetét a helyi önkormányzaton és az egykori és mai bakonyszűcsi lakosok felajánlásán kívül a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, az Országos Műemléki Hivatal, és a Veszprém Megyei Önkormányzat támogatásából fedezték.




A fényképeket "bolyak"-nak köszönöm !!







 




 



Az alábbi szép légifotókat Civertan-nak köszönöm !










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése